Ugrás a tartalomra

Az aradi vértanúk emléknapja van

2023.10.06
07:07
2023.10.06
09:38
Forrás
Pannon RTV, MTI
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú katonatisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. Aradon 1849. szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. A kivégzéseket október 6-ára, az egy évvel korábbi bécsi felkelés évfordulójára időzítették. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át.

Katonai tiszteletadás mellett, Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Kajári Ferenc vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A rendezvényen, a többi között részt vett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. 

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték. A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Nemzeti Lovas Díszegység és a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály tagjai is. 

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra - Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra -, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek. 

A megemlékezés a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. 

október 6.
aradi vértanúk

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.