Ugrás a tartalomra

Az MNT 2017/18-as évre vonatkozó második felsőoktatási ösztöndíjpályázat-felhívása

2017.09.27
17:30
2024.03.19
08:36
A pályázatok beadási határideje október 20-a. Összesen 52 ösztöndíjat osztanak ki.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke közzétette az MNT 2017/18-as évre vonatkozó második felsőoktatási ösztöndíjpályázat-felhívását. Azok jelentkezhetnek, akik eleget tesznek a következő feltételeknek: először iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézmény bármely évfolyamára, szerbiai akkreditált szakfőiskolai, illetve akadémiai alapképzésen vesznek részt, magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesített ezen alapfeltétel alól, továbbá nyilatkoznak, hogy diplomázásuk után legalább három évig Szerbiában fognak dolgozni. A pályázatok beadási határideje október 20-a. Összesen 52 ösztöndíjat osztanak ki. A pályázás módjáról és a szükséges dokumentumokról az MNT honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

MNT
ösztöndíj
pályázat
felsőoktatás

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.