Ugrás a tartalomra

Az USA állítólag nem tudta, hogy szerbiaiak is voltak a lebombázott táborban

2016.02.21
09:00
Nem világosak a körülmények, amelyek között életét vesztette két szerb állampolgár Líbiában - mondta a Pentagon szóvivője
Nem világosak a körülmények, amelyek között életét vesztette két szerb állampolgár Líbiában - mondta a Pentagon szóvivője. A líbiai kiképzőtábort hetekig megfigyelés alatt tartották és a támadás pillanatában semmi jel nem mutatott arra, hogy civilek is a helyszínen lennének - mondta Peter Cook. Mély együttérzését fejezte ki az elhunyt áldozatok családtagjainak, és azt ígérte, minden információt megosztanak a szerb kormánnyal. Hozzátette, az amerikai erők az Iszlám Állam ellen folytatott harc során igyekszenek elkerülni a civil áldozatokat - jelenti a Szerbiai RTV. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya nem tudta, hogy szerb állampolgárok is tartózkodnak az általuk lebombázott líbiai táborban - mondta Aleksandar Vučić. A szerb kormányfő szerint az amerikai illetékesektől azt az információt kapta, hogy Washingtonban azt állítják, nem voltak szerbek a megsemmisített területen. Ezt az információt a miniszterelnök kérésére Belgrád amerikai nagykövete is megerősítette. Aleksandar Vučić hangsúlyozta, a CIA és az FBI szakemberei arról próbálták meggyőzni, hogy a terroristák a légi csapások előtt ismeretlen helyre szállították a túszokat. Slađana Stanković és Jovica Stepić a líbia szerb nagykövetségen dolgoztak. Még 2015 novemberében rabolták el őket az Iszlám Állam harcosai. A szerb kormány szerint az amerikai légicsapásokban vesztették életüket. (Szerbiai RTV)

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.