Ugrás a tartalomra

Be kell kapcsolni a fiatalokat a közösségi életbe! (videó)

2017.05.25
14:26
A fiatalok jelentős része nem kíván aktív résztvevője lenni a közösségnek, amin változtatni kell és be kell kapcsolni őket a közösségi életbe – hangzott el a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének sajtótájékoztatóján
A fiatalok jelentős része nem kíván aktív résztvevője lenni a közösségnek, amin változtatni kell és be kell kapcsolni őket a közösségi életbe – hangzott el a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének sajtótájékoztatóján. Az eseményen jelen volt az Intellektus Civil Szervezet képviselője is, aki szintén ismertette az egyesület eddigi és jövőbeli terveit. Tavaly átfestették a medencék körüli kerítést, valamint a népkerti és a felsőhegyi óvoda játszóterét is felújították - nyilatkozta Sztantity Szebasztián. A VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke elmondta, hogy évente rendeznek jótékonysági bált, ahol a befolyt összegekből a Zentai Közkórházat, illetve a Zentai Egészségházat támogatták.



Sztantity Szebasztián, zentai elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „A fiatalok jelentős hányada passzív tényezője szeretne lenni a közösségnek, amelyben mindannyian élünk, és ezen szeretnénk oly módon változtatni, hogy saját pozitív példánkkal, illetve eseményeinkkel szeretnénk ezen a gondolkodásmódon változtatni, mégpedig olyan irányba, hogy azt a gondolkodásmódot szeretnénk meghonosítani a vajdasági fiataloknál, hogy legyenek ők az a változás, amelyet környezetükben látni szeretnének.” A felsorolt akciók mellett egy rajzpályázatot is meghirdettek, amelyet az Intellektus Civil Szervezettel karöltve hívtak életre. A civil egyesület egyébként egy kétnapos nemzetközi történelmi versenyt is rendezett. Burány Gábor, elnök, Intellektus Civil Szervezet: „A közeljövőben tervezünk egy ilyen közgazdasági beszélgetést, ami inkább arra irányulna, hogy a fiatalokkal beszélgetni itthoni fiatal vállalkozókról, valamint idősebb vállalkozókról, akik már megláthatták külföldet, viszont visszajöttek és inkább itthon szeretnének érvényesülni. Ezzel is arra próbálnánk motiválni őket, hogy inkább itthon próbáljanak szerencsét, itthon próbáljanak érvényesülni, mert hát, ugye, szükség van a fiatal tehetségekre.” Szeptemberben Horváth Júlia fiatal festő munkáiból szerveznek kiállítást, emellett pedig sporteseményeket is szeretnének rendezni.
Zenta
Vajdasági Magyar Szövetség
Ifjúsági Fórum
Intellektus Civil Szervezet

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.