Ugrás a tartalomra

Bemutatták az új futó- és tanösvényt a Fruška Gorán

2022.03.26
18:35
2022.03.26
18:42
Forrás
Vajdasági RTV
Az 5,5 kilométeres ösvény az Iriški Venacon, az információs központnál kezdődik, és kör típusú. Van lehetőség a táv rövidítésére is, mert egy 3,3 kilométeres, szintén kört formáló ösvényt is kiépítettek az erdő fái között.

Sok kanyar és emelkedő teszi változatossá, a szélén pedig tájékoztató táblákon érdekességek, jellegzetességek olvashatók a nemzeti parkról. Emellett 17 kültéri edzőeszközt is elhelyeztek a tanösvény mentén. A rekreáción kívül az ösvény alkalmas sportversenyek megtartására is, mint amilyen a terepi- vagy hegyi futóverseny. Az ösvényt természetes anyagokból építették, és egyetlen fát sem vágtak ki, gondot viselve a természet védelméről is. Az alapot természetes kőzúzalék képezi, amit vízelvezetés céljából homokréteggel vontak be, a legfelső réteg pedig famulcs, aminek fontos szerepe van a gyalogolás és futás szempontjából, mert az ilyen alap kevésbé terheli meg a térdet, mint a szilárd felületek – hangzott el a tanösvény bemutatóján.

Fruška gora
tanösvény

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.