Ugrás a tartalomra

Beszélni kell az iskolai erőszakról

2023.06.02
10:24
2023.06.02
16:14
Forrás
Pannon RTV
Az iskolai erőszakról szóló interaktív előadást mutattak be tegnap az óbecsei Than Emlékházban a Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulói, amelyben a fizikai, a pszichikai, a szociális és a digitális erőszak formái is megjelentek.

A diákközönség is beleszólhatott az események alakulásába – épp úgy, ahogyan az az életben is megtörténhet. 

Egy stréber diák kerül két osztálytárs kereszttüzébe – ezt a gyakori helyzetet mutatta be több jelenetben is csütörtökön a Fórum Színház interaktív produkciója az óbecsei Than Emlékházban. Az előadás szereplői az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulói voltak. A nyolcadikos Fekete Anna az áldozat édesanyját személyesítette meg: „Maga a színdarab úgy készült, hogy próbáltunk olyan dolgot beletenni, ami gyakori, ami sok emberrel megtörténhet, de tudtommal egyik szereplővel sem történt még ilyen hasonló helyzet. Próbáltunk olyat, amibe mindenki beleélheti magát és belecsatlakozhat.” 

A Fórum Színház előadása Börcsök Margarita vezetésével jött létre. A délután folyamán több óbecsei iskola diákjai is megtekintették a produkciót, sőt alakíthattak is a történeten. 

Börcsök Margarita, pszichológus, Zdravko Gložanski Általános Iskola, Óbecse: „Meglepően komolyan fogadták a gyerekek. Egy olyan komplex színdarabot mutatunk be, ahol a szexuális erőszakon kívül mind a négy másik fajtája jelen van, tehát a fizikai, a pszichikai, a szociális és a digitális erőszak. Nagyon sokat foglalkozunk épp a digitális erőszakkal, mert mind jobban jelen van a gyerekek körében.” 

A Fórum Színház a Zdravko Gložanski Általános Iskola és a Than Fivérek Értelmiségi Kör közös projektje a tolerancia-program részeként jött létre immár másodszor. 

Bonifárt László, elnök, Than Fivérek Értelmiségi Kör, Óbecse: „Az elképzelés a családon belüli erőszak volt, és őszre szerettük volna megindítani, viszont az iskolán belüli erőszak sokkal égetőbb téma lett az elmúlt időszak eseményei miatt, úgyhogy átalakítottuk a teljes programot és előrébb hoztuk, hogy még az idei évben be tudjuk mutatni.” 

Az oktatási minisztérium és a tartományi oktatási titkárság által támogatott előadást ezúttal magyar nyelven hozták létre, szerbül az ősz folyamán mutatják be a közönségnek. 

Óbecse
Than Emlékház
Zdravko Gložanski Általános Iskola
iskolai erőszak

Most

16:31

Elhagyja mozgalmát Branimir Nestorović

A covid-szakértő tüdőgyógyászból lett politikus a Mi, a nép hangja nevű lista vezetőjeként indult és okozott hatalmas meglepetést a decemberi választásokon. Köztársasági szinten 13, Belgrádban 6 képviselői helyet szereztek.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.