Ugrás a tartalomra

Brnabić: 50 százalékos átoltottság nélkül nem térhetünk vissza a normális élethez júniusban

2021.05.19
14:54
2021.05.19
15:01
Forrás
Pannon RTV
Elégedetlen a szerbiai fiatalok oltakozásával Ana Brnabić szerb miniszterelnök. Felszólította őket, hogy vegyék fel a koronavírus elleni oltást.

Sokkal felelősségteljesebben kell viselkedniük, meg kell érteniük, hogy sok veszíteni valójuk van, illetve van mit nyerniük, ha korábban veszik fel az vakcinát - tette hozzá a miniszterelnök. Amennyiben a felnőtt lakosság 50 százalékát nem sikerül beoltani június közepéig, még nem térhetünk vissza a normális élethez - hangsúlyozta Brnabić.

Dr. Predrag Kon is erről beszélt a Tanjugnak. Abban az esetben lehet majd tovább enyhíteni a járványügyi intézkedéseken, ha a felnőtt lakosság 50 százaléka megkapja a koronavírus elleni védőoltást, és ha a vírus aktivitása is gyengül - nyilatkozta járványügyi szakember. Kon elmondta, hogy csakis akkor lehet majd a vírus aktivitásának gyengüléséről beszélni, ha bizonyos régiókban 100 ezer lakosra nézve 1 számjegyű lesz a fertőzöttek száma. A szabadtéri maszkviselés eltörlése pedig akkor lenne lehetséges, ha 100 ezer polgárra vetítve csupán 1 vagy 2 lenne a fertőzöttek száma. Erről azonban még nem egyeztetett a válságstáb - tette hozzá Kon. Kiemelte, hogy jelenleg 5 főnél többen nem gyülekezhetnek, a nagyobb számú összejövetelek nincsenek összhangban a járványügyi intézkedésekkel. Kivételt képeznek a konferenciák, szakmai tanácskozások és az ilyen jellegű munkamegbeszélések, amelyeket 100 főig lehet szervezni.

Ana Brnabić
Dr. Predrag Kon
koronavírus
védőoltás

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.