Ugrás a tartalomra

Brnabić: A vakcinagyár a járvány után is hasznos lehet

2021.05.31
21:03
2021.05.31
22:55
Forrás
MTI
Szerbia azért épít vakcinagyárat, mert a jövőben szeretné megvédeni állampolgárait a koronavírustól és más, hasonló vírusoktól, valamint a térség, Európa és a világ más országain is segíteni szeretne - jelentette ki a szerb kormányfő.

Ana Brnabić szerb miniszterelnök hétfőn Belgrádban azt mondta, a vakcinagyárra az előrelátás miatt van szükség. "Már a járvány kitörése óta arra törekedtünk, hogy az állampolgáraink 100 százalékosan biztonságban legyenek, bármi történjék is" - húzta alá. Hozzátette: a térségbeli országokat is segítené Belgrád, hiszen amíg nem lesz mindenki védett, addig Szerbia sem az.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a vakcinagyár akkor is nagy segítséget jelenthet, ha kiderül, hogy szükség lesz az oltás harmadik adagjára, vagy ha egy-két évente meg kell ismételni az oltásokat. A kormányfő rámutatott, amikor nem lesz már szükség koronavírus elleni vakcinák előállítására, akkor gyógyszergyárként, vagy más oltóanyagok gyártására alkalmas üzemként, esetleg biotechnológiai fejlesztések végrehajtására alkalmas intézményként működhet tovább a hamarosan felépülő gyár.

Ana Brnabić
vakcina
védőoltás

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.