Ugrás a tartalomra

Egy év alatt 24-en vették fel a tüdőrák elleni védőoltást Szerbiában

2016.10.30
14:08
Az elmúlt 12 hónap során 24 ember vette fel a tüdőrák elleni, kubai védőoltást Szerbiában
Az elmúlt 12 hónap során 24 ember vette fel a tüdőrák elleni, kubai védőoltást Szerbiában. Többségüknél a betegség stabilizálódott. Egy évvel ezelőtt Szerbiába 1690 kubai vakcina érkezett. Ezt azok a betegek vehetik fel, akik megfelelnek az egészségügyi feltételeknek. Sanja Kostić, a Bežaniai Klinikai Központ onkológusa a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy az eredmények megfelelnek az elvárásoknak. Hozzátette, hogy az oltást 24 páciensnél alkalmazták kemoterápiával kombinálva és mindegyikük jól reagált a kezelésre. Az orvosnő elárulta, hogy nem mindenkinél ugyanolyan mértékű volt a vakcina hatása, de mivel a legsúlyosabb betegekről van szó, náluk bármilyen javulás nagy eredménynek számít. (RTS)
védőoltás
tüdőrák
kubai

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.