Ugrás a tartalomra

Egyértelműen lefelé ível a járványgörbe

2021.05.20
15:46
2021.05.20
18:09
Forrás
covid19.rs, Pannon RTV, Tanjug
Célzott ifjúsági oltási kampányt jelentett be Ana Brnabić szerb kormányfő.

Kevesebb új fertőzöttet regisztráltak Szerbiában tegnaphoz képest, valamint csökkent azok száma is, akik lélegeztetőgépre szorulnak - ez derül ki a délutáni adatokból. 10 062 teszteltből 550 volt pozitív és elhunyt további 14 személy, így a fertőzés szövődményeibe hivatalosan 6739-en vesztették életüket. Kórházban országszerte 2008-an vannak, közülük 70 páciens szorul mesterséges lélegeztetésre.

A célzott ifjúsági oltási kampány holnap indul. Elsősorban a 16-tól 25 évesek körében szeretnék növelni az oltakozási kedvet. Ana Brnabić elmondta, Szerbia nem áll rosszul a védettség tekintetében. A 64 év felettiek szinte mindannyian felvették a védőoltást, és összességében az ország lakosságának körülbelül 44 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. A fiatalabbak esetében viszont problematikus a helyzet, ezért mielőbb meg kell őket is győzni a védőoltás fontosságáról – hangsúlyozta a kormányfő.

Ana Brnabić, kormányfő, Szerbia: „A válságstáb orvosai azt mondják, egyre több fiatal kerül be a kórházakba. Ez sajnos amiatt van, hogy körükben nem olyan jó a beoltottsági arány. Holnap indítjuk a kampányt, én pedig folytatom a látogatásaimat Szerbiában, és továbbra is arra fogom kérni az embereket, hogy vegyék fel a védőoltást. Ismét csak azt mondom, ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, folytassuk a normális életünket, és olyan sok más prioritással foglalkozzunk, amelyekkel nem tudtunk megfelelő mértékben foglalkozni a járvány ideje alatt.”

koronavírus
Ana Brnabić
védőoltás

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.