Ugrás a tartalomra

Egyetemi felvételi felkészítő program Újvidéken

2023.05.06
12:22
2023.05.06
17:26
Forrás
Pannon RTV
2011 óta folyamatosan működik a Magyar Nemzeti Tanács egyetemi felvételi felkészítő programja. A cél, hogy a diákokat felkészítsék az egyetemi felvételire. A mai rendezvényt az újvidéki Európa Kollégiumban nyitotta meg Fremond Árpád, az MNT elnöke.

Idén 114 végzős diák jelentkezett a programra, közülük 56-an vesznek részt a kétnapos felkészítőn. 14 tantárgy közül választhattak a résztvevők, melyeket online és tantermi foglalkozás formájában szerveztek meg. Deák Csenge az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára szeretni beiratkozni: „Sokat segített a felkészítő, mivel nem tudok annyira szerbül, de a professzor nagyon megértő volt és segített közelebb vinni a nyelvhez, illetve olyan anyagokat is átvettünk, amiket nem volt lehetőségem általános iskolában illetve középiskolában megtanulni.”

A foglalkozások az újvidéki József Attila Általános Iskolában kezdődtek. Tóth Vásárhelyi Anita pszichológiából készíti fel a diákokat: „Én azt tapasztaltam, hogy idén a tanulók, legalábbis az én tantárgyamon belül aktivabbak és keresik a lehetőségeket. Lehet, hogy épp azért mert anno az online tanitás ideje alatt nem volt annyira világos számukra.”

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, minél jobban népszerűsíteni szeretnék ezt a programot annak érdekében, hogy a fiatalok itthon tudják folytatni tanulmányaikat: „Azt gondolom, hogy itt Újvidéken, de akár Szabadkán is olyan lehetőségek vannak már a fiatalok számára, amivel ők tudnak élni. Itt az Európa Kollégium jelentősége óriási Újvidéken, ahol gyakorlatilag olyan körülmények között tudnak lakni a fiatalok, amely megkönnyíti számukra a tanulást, illetve a családok számára is megkönnyíti azt, hogy tovább taníttassák a gyermekeiket.” 

Az MNT elnöke hozzátette, szeptemberben szeretnék megszervezni az Edu-Expót, illetve a suliexpót, hogy a diákok már a tanítási év elején megismerkedhessenek a továbbtanulási lehetőségekkel.

MNT
felvételi felkészítő
Újvidék
Fremond Árpád

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.