Ugrás a tartalomra

Egységes fordítások Vajdaságban

2023.12.09
13:22
2023.12.09
16:28
Forrás
Pannon RTV
Ezzel a címmel tartott fordítástudományi konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az előadók személyes tapasztalatokat osztottak meg egymással, valamint a vajdasági fordítástudomány aktuális kérdéseit is megvitatták.

Öt szakmai előadással készült a Magyar Nemzeti Tanács az Egységes fordítások Vajdaságban elnevezésű fordítástudományi konferenciára. Bucko György előadásában a bírósági eljárások során felmerülő nyelvhasználati jogok csorbításáról beszélt.

Bucko György, ügyvéd: „Elsősorban arra kívánok kitérni, egy konkrét jogesetre, amikor a bírónő alkalmazott egy bírósági fordítót, az ügyfelek magyarországi magyarok voltak, így egy szót sem értettek szerbül, a bírónő pedig magyarul nem ért, a fordító pedig nem végzi jól a munkáját. Ugyan nem kötelező a bírósági fordítónak jogásznak lennie, viszont ismernie kell a jogi kifejezéseket, méghozzá helyesen.”

A nyelvhasználati jogok élvezéséhez elengedhetetlen a megfelelő fordítói szakember, valamint az, hogy egységesek legyenek ezek a fordítások - mondta Lakatos Adrián, az MNT Hivatalos nyelv- és Íráshasználati Bizottságának elnöke.

Lakatos Adrián, elnök, Hivatalos nyelv- és Íráshasználati Bizottság, MNT: „Amikor meghallgattuk azt, hogy mik azok a problémák, amelyekkel az emberek nap-mint nap találkoznak, akkor tudunk a megoldásra összpontosítani. Erre tökéletes egy ilyen tanácskozás, ahol mindannyian jelen vagyunk és ahol olyan emberek gyűlnek össze, akik a téma szakértői és javítani akarnak a helyzeten.”

A tanácskozás kerekasztal beszélgetéssel zárult, amely során az előadók a konferencia kapcsán felmerült kérdéseket vitatták meg.

fordítás
Bucko György
MNT
Fordítástudományi konferencia
Lakatos Adrián

Most

13:11, Frissítve: 13:21

Tizenhatan vehették át diplomájukat Zentán

A kertész- és mezőgazdasági mérnök szakon végzett hallgatók diplomaosztóját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjában tartották. Az eseménynek a Pro Scientia Naturae Alapítvány Oktatási Központja adott otthont.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.