Ugrás a tartalomra

Elhunyt Ljubiša Samaradžić szerb színész

2017.09.09
10:08
2024.03.19
08:32
Elhunyt Ljubiša Samaradžić a szerb színjátszás legendás alakja. Súlyos betegsége után, 81 éves korában távozott az élők sorából – írják a belgrádi lapok.

Samardžić 1936. november 19-én született egy bányászcsaládban. Már fiatalkorában felfedezték, hogy remek színészi képességekkel áldotta meg a sors, és nem is volt kérdés, hogy ezt a pályát választja majd. Pályafutása során mintegy 130 szerepet tudhatott maga mögött a színpadon és a televízióban. A legismertebb filmjei egyebek között a Bitka na neretvi, Sutjeska, Bombaši vagy a Ljubavni život Budimira Trajkovića volt. Több sorozatban is játszott. Utoljára az általa rendezett Miris kiše na Balkanu című sorozatban szerepelt 2011-ben. (szabadmagyarszo.com)

elhunyt
Ljubiša Samaradžić
szerb színész

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.