Ugrás a tartalomra

Első püspöki miséjét tartotta Fazekas Ferenc

2023.11.19
12:42
2023.11.19
16:26
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Munkás Jézus plébánián búcsút ünnepeltek. Az ünnepi szentmisét a hívek örömére Fazekas Ferenc, szabadkai megyéspüspök celebrálta.

Megtartotta első szentmiséjét Msgr. Fazekas Ferenc amióta a szabadkai egyházmegye püspökévé választották. A helyi Munkás Jézus Templom híveit örömmel töltötte, hogy az ünnepi szentmisét az egyházmegye új püspöke celebrálta. 

Gubena Ferenc, hívő: „Majdnem mint a bárányok, pásztor nélkül voltunk. Örültünk, hogy megkaptunk valakit, hogy nálunk végzi az első miséjét, ebben a kis templomban. Mégis csak van valamilyen értéke ennek a mi kis templomunknak. Ugye elég sokat is dolgoztunk rajta, én is annak idején még bírtam, hol ezt, hol azt csináltam, még a Rehák atya idejében.” 

Felemelő és megtisztelő érzés, hogy a szabadkai egyházmegye püspöke első szentmiséjét a Munkás Jézus Templomban tartotta - mondták a templomba járó közösség tagjai.  

Némedi Imre, hívő: „Nagyon örülünk annak, hogy Ferenc atya elfogadta ezt, és hogy itt van velünk mert az egész nyájnak egy lelki feltöltődést fog adni, mint minden szentmise, de ez most hatványozottan érvényes. ” 

Msgr. Fazekas Ferenc elmondta, visszavonultan ugyan de minden nap misézett. Püspökként a mai volt első nyilvános szentmiséje, mint mondta érzett némi lámpalázat a mise előtt.  

Fazekas Ferenc, püspök, Szabadkai Egyházmegye: „Mivel a templomnak védőszentje Jézus, a munkás így a munkáról beszéltem a szentmisén és a munka értékéről, hogy az emberek értékeljék a munkát, és hogy Istennek az igazi társteremtői lehessünk, hogy szebbé, jobbá tegyük e világot.”  

Msgr. Fazekas Ferenc, Zapletán Géza plébános meghívására tartotta meg első püspöki szentmiséjét a szabadkai Munkás Jézus templomban. 

Fazekas Ferenc
Szabadka
Munkás Jézus plébánia

Most

19:45

Orbán Viktor Andrej Babissal tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
17:22, Frissítve: 18:47

A hajdújárási Lurkóházban járt a Mikulás

Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.

Népszerű