Ugrás a tartalomra

Emléknap az aracsi pusztatemplomnál

2023.07.31
07:24
2023.07.31
16:29
Forrás
Pannon RTV
Emlékünnepség volt vasárnap késő délután az aracsi pusztatemplomnál. A szakrális emlékhelyen szentmisével és alkalmi műsorral ünnepelt a vajdasági magyarság.

Szentmisével kezdődött és rövid alkalmi műsorral folytatódott vasárnap délután az aracsi emlékünnepség. A romtemplom falai között a szentmisét Mellár József törökbecsei esperes-plébános szolgáltatta.

Mellár József, esperes-plébános, Törökbecse: Könnyebb talán imádkozni itt, mint más helyen, mert az imádságnak a szelleme, hangulata átjárja az embert, és itt van a múltunk is, és a közös összefogásnak is a jele ez a templom.

Bartusz Valéria nyugalmazott tanítónő most először látta élőben az aracsi pusztatemplomot. Nagyon sokat hallottam az aracsi pusztatemplomról, és úgy gondoltam, hogy az évforduló alkalmából mi is eljövünk, és meglátjuk, hogy is nézett ki, mert csak fényképekről láttam.

A vajdasági magyarság legfontosabb szakrális emlékhelyének az ünnepét most első alkalommal a Magyar Nemzeti Tanács és a tordai Torontáltorda Alapítvány szervezte. Ezt megelőzően 21 éven át az Aracs Hagyományápoló Társaság volt az esemény szervezője.

Dobai János, elnök, Torontáltorda Alapítvány, Torda: „Ez az esemény volt az, amely felhívta mindenki figyelmét arra, hogy nekünk ezt a pusztatemplomot, a magyarság szimbólumát itt Vajdaságban meg kell őriznünk, hisz ez bizonyítja az itt maradásunkat, szülőföldön való megmaradásunkat.”

Ünnepi beszédet Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke mondott.

„A Magyar Nemzeti Tanács eddigi és új kulturális stratégiájában is helyet kap az aracsi pusztatemplom kultusza. Hosszú távon az a nagy projekt, hogy egy állagmegőrző, átfogó, sokszereplős projekt jöjjön létre, erre készül a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács is.”

A műsorban felléptek Hajvert Ákos és Fehér Farkas Hajnalka versmondók, valamint az Óbecsei Schola Cantorum énekkar.

aracsi pusztatemplom
emléknap

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.