Ugrás a tartalomra

Falunapot ünnepelt Piros

2023.06.25
10:21
2023.06.25
16:35
Forrás
Pannon RTV
A Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében alkalmi műsorral emlékeztek meg a falu újratelepítésének évfordulójáról.

Megtelt a pirosi általános iskola tornaterme kicsikkel, nagyokkal, fiatalokkal és idősekkel egyaránt, hogy megünnepeljék a jeles napot. Bár csökkenőben van a magyar ajkúak száma a faluban, az itt élő magyarság nagyon összetartó - vélik a helyiek.

Varga Eszter, Piros: „Az én időmben sokkal több magyar volt, most már kevesebben vagyunk sokkal, de azért elégé összetartunk.”

A rendezvényen a pirosi vegyeskórus, valamint az óvodások fellépése mellett, a fiatalok is bemutatkoztak, akik teret kapva egyre jobban bontogatják szárnyaikat az egyesületen belül. Így alakult meg a fiatal színjátszó csoport is, akik az alkalmi műsorra egy félórás színdarabbal készültek, ami kabaré formában mutatta be a feledésbe merülő falusi világ képeit.

Fain Valentin, a színjátszó szakkör vezetője, Fehér Ferenc MME, Piros: „Most már nagyon kevés a magyar gyerek, és a színészet nagyon sokat tud nyújtani a gyerekeknek. Vannak visszahúzódó gyerekek, és ők általában a színészet során megnyílnak, felszabadulnak, valamint sokan azt gondolják, hogy nem tudnak énekelni, de azután mégis rájönnek, hogy szépen énekelnek, különböző énekeket tanítunk nekik. Fontos a kultúra ápolása, az anyanyelv ápolása.”

Az egyesületben a színészszakkör mellett kórus, valamint kézimunkacsoport is működik. Számos műhelymunkát szerveznek az ünnepek során, megemlékeznek a forradalomról és a szabadságharcról, valamint leróják tiszteletüket az egyesület névadója, Fehér Ferenc előtt is. A falunap nemcsak megemlékezés, hagyományápolás és kikapcsolódás, hanem az összetartás jelképe is egyben.

Bancsi Róbert, elnök, Fehér Ferenc MME, Piros: „A pirosiaknak ez már egy hagyományos ünnepség, ahol a fiatalok, a kis óvodások, a középkorúak, az idősebbek fel tudnak lépni. Ez egy jó alkalom a társalgásra, szórakozásra, ismerkedésre.”

A házigazdák mellett fellépő vendégek is érkeztek Tiszakálmánfalváról és Mitrovicáról.

falunap
Piros
Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.