Ugrás a tartalomra

Felújították az óbecsei Közgazdasági – Kereskedelmi Iskola egy részét

2017.08.31
18:02
2024.03.19
08:51
A beruházásnak köszönhetően ezentúl szebb és energiatakarékosabb tantermekben folyik majd az oktatás.

Teljesen felújítva várja a diákokat az óbecsei Közgazdasági – Kereskedelmi Iskola udvari épülete. A beruházásnak köszönhetően ezentúl szebb és energiatakarékosabb tantermekben folyik majd az oktatás.

630 diák kezdi meg szeptember elsején tanulmányait Óbecsén a Közgazdasági – Kereskedelmi Iskolában. Közülük mintegy 170-en magyarul tanulnak pénzügyi vagy ügyviteli adminisztrátornak, kereskedőnek, szakácsnak vagy cukrásznak. Ezentúl ők is új tantermekbe ülhetnek be. Gordana Kovačev, igazgató, Közgazdasági – Kereskedelmi Iskola, Óbecse: „Csak a falak maradtak itt meg. Amint láthatták, minden más fel lett újítva, a homlokzattól a nyílászárókon át a tető felújításáig. Ez az épület most nyáron hűvösebb, télen pedig remélhetőleg kisebb lesz a fűtési költségünk.”

Az udvari épület felújítását az energetikai minisztérium támogatta több mint nyolcmillió dinárral, az önkormányzat pedig 20 százalékos önrészt vállalt a beruházásból. A községben a legtöbb iskola és óvoda felújításra szorul, ezért az önkormányzat felkészülten várja a pályázati lehetőségeket. Dragan Tošić, polgármester, Óbecse: „Kész műszaki projektdokumentációink vannak, a jövő évre készülő költségvetésbe pedig már be is tervezzük a szükséges önrészt, így semmi gond nem lesz a pályázatokkal.”

A minisztérium mellett a tartományi kormány is adott pénzt az óbecsei beruházásokra. Vuk Radojević, titkár, tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság: „Ha ez mellé hozzátesszük a többi iskolai beruházást, például a Zdravko Gložanski Általános Iskola teljes felújítását, vagy a gyermekorvosi rendelőn és a Gerontológiai Központon végzett nagyberuházásokat, akkor megállapíthatjuk, hogy a köztársasági és a tartományi kormány, valamint az önkormányzat között magas szintű, kielégítő együttműködés van.”

A Közgazdasági – Kereskedelmi Iskola a tartományi kormány támogatásával rövidesen az udvart és a főépület udvari homlokzatát is rendbe hozza.

Óbecse
Közgazdasági – Kereskedelmi Iskola
felújítás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.