Ugrás a tartalomra

Folytatják a szabadkai Népszínház építését

2017.09.08
15:45
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Folytatódhat a szabadkai Népszínház építése, ugyanis a tartományi költségvetésből összesen 223 millió dinár áll rendelkezésre erre a célra.

Az erről szóló szerződést ma írta alá Újvidéken Nedeljko Kovačević, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság vezetője és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere. A pénzösszeget az építkezés soron következő hetedik fázisára költik. A pénzösszeg tartományi és köztársasági költségvetésből tevődik össze, utóbbi korábban 111 milliót biztosított, míg a maradék 112 millió már eleve elkülönített összeg volt erre a célra a tartományi büdzsében. Bogdan Laban elmondta, a hetedik fázis összesen megközelítőleg 250 millió dinárba kerül majd, így a maradék 27 milliót az önkormányzati költségvetésből biztosítják.

építés
népszínház
Szabadka

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.