Ugrás a tartalomra

Francia vadászgépek vásárlását tervezi Szerbia

2022.04.11
22:20
2022.04.11
22:35
Forrás
B92, Euronews
Közben megérkeztek a kínai föld-levegő rakéták.

Rafale típusú vadászgépek vásárlását tervezi Szerbia - jelentette be Aleksandar Vučić. Érdeklődünk a francia gépek iránt, a beszerzésük módjáról tárgyalunk - mondta a szerb elnök.

Közben megérkeztek az első kínai föld-levegő rakéták Szerbiába. Ez az első eset, hogy európai ország hasonló fegyvereket vásárolt Kínától. A harci eszközök egy kétoldalú megállapodás alapján érkeztek meg Belgrádba. A kínai külügyminisztérium munkatársa azt mondta, a napokban ezévi terveink szerint eljárva elindították a szállításokat a szerb légierőnek. Reméli, a média nem fogja félreértelmezni a dolgot, mivel a projekt nincs kapcsolatban az ukrajnai háborúval - mondta a kínai illetékes. Aleksander Vučić múlt szombaton, egy hadgyakorlaton jelentette be a Szerbiai Katonaság fejlesztésére vonatkozó terveket.

Aleksandar Vučić
katonaság

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.