Ugrás a tartalomra

Górcső alatt a vajdasági helyi értékek

2020.01.17
14:58
2020.01.17
18:26
Forrás
Pannon RTV
A Tisza-menti községek civil- és hagyományápoló szervezeteinek munkásságát vizsgálja a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művelődéstudományi Intézetének kutatócsoportja a hétvégén

A cél a vajdasági helyi értékek feltárása. A csoport első állomása Zenta volt. A kutatásban 3 oktató és 2 külsős szakember, valamint 3 egyetemi hallgató vesz részt. Székely Zsófia, egyetemi hallgató, a kutatócsoport tagja: „Számomra azért fontos ez, mert így vajdaságiként sokkal jobban megismerhetem az otthonom közösségeit és kultúráját, valamint nagyon jó szakmai tapasztalat a kutatás terén is, és a szakdolgozatomhoz is később jó tapasztalat lesz.”

A kutatás a Nemzeti Művelődési Intézet ösztöndíjprogramjának támogatásával valósul meg, és a Tisza-menti térség közművelődési, valamint közösségi életét szeretné feltárni. Újvári Edit, a kutatás vezetője, egyetemi docens, SZTE: „Ennek keretében olyan interjú sorozatot fogunk készíteni, a hallgatóink bevonásával, amelyek az itteni csoportok vezetőivel fognak készülni, és szeretnénk rákérdezni az itteni hagyományok ápolására, és ezzel összefüggésben, szintén a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Vajdasági Értéktárnak a funkcióját is szeretnénk áttekinteni.”

A kutatás szakmai partnere a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Az intézetben már több éve foglalkoznak a vajdasági helyi értékek vizsgálatával. Gondi Martina, igazgató, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta: „Ez egy nagyon hosszú folyamat, 2016-ban kezdtük el. Akkor volt egy rásegítésünk, a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikumok Főosztályának a segítségével, majd később szakmai segítséget kaptunk a Nemzeti Művelődési Intézettől. Most azt tudjuk mondani, hogy a kollégák folyamatosan kint vannak a terepen azért, hogy minél több egyesületet, civil szervezetet meg tudjanak győzni arról, hogy ez igazából miért fontos.”

Zenta után Ada, Óbecse és Törökbecse, valamint Magyarkanizsa és Törökkanizsa községekbe is ellátogat a csoport. A kutatás 2019 szeptemberében kezdődött, és 2020 augusztusáig tart.

helyi érték
vajdasági
Szegedi Tudományegyetem

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.