Ugrás a tartalomra

Három szemem van, egyik sem lát, de a közlekedésben sokat számítok. Mi vagyok?

2023.04.26
15:54
2023.04.26
17:04
Forrás
Pannon RTV
Ilyen és hasonló kérdésekre válaszolhattak az óvodások Szabadkán.

Hol kell helyesen közlekedniük a gyalogosoknak. A jelzőlámpa melyik színe az, amelyik engedélyezi, hogy átkeljünk az úttesten és hogyan is kell azt szabályosan megtenni? A körzeti közlekedésbiztonsági versenyen Szabadkán az óvodások ilyen és hasonló kérdésekre válaszolhattak. Az elsősökre már nehezebb kérdések vártak, míg a másodikosok felmérőjében olyan kérdések is szerepeltek, amelyek a gyerekek térben való tájékozódását is tesztelték.

Ki ügyel a rendre a forgalomban, ha az utca tele van járművekkel? -ez, a 10. találós kérdés okozott a legnagyobb fejtörést a magyarkanizsai Polyák Borbálának. „Azért volt a tízes a legnehezebb kérdés, mert abban nem tudtuk, hogy mi volt és nem találtuk ki.”

Csapattársának, Basa Leventének viszont szinte minden kérdés könnyű volt, ő egyébként nagyon szeret versenyezni. „Az első játékban már tudtuk, hogy hogy játsszák, hogy ki kell találni a jármű hangját és mondani kell a kérdésre a választ. Szeretek versenyezni, mert akkor tuningolják az agyadat.”

Három szemem van, egyik sem lát, azonban a közlekedésben nagyon sokat számítok, mi vagyok? A vadonban az oroszlántól félek, de a városban a gyalogosoknak bátran az utcán fekszek, mi vagyok? Ilyen és hasonló kérdésekre kellett az óvodásoknak válaszolniuk. Majd két forduló vagyis 20 kérdés után megszületett a győztes: elsők lettek az óbecsei óvodások, őket követték a szabadkaiak és az adai gyerekek.

Jefimija Klaić, óvodás, Óbecse: „Tetszett a verseny, mert szórakoztató volt és szép volt itt. Sokat tanultam, például azt, hogy amikor át akarunk menni az úton, akkor balra, jobbra és balra kell nézni.”

A Szerb Köztársaság Közlekedésbiztonsági Ügynökségének projektjében 71 önkormányzat szerepelt, összesen 90 ezer kisgyermek. Szabadkán a közlekedési vetélkedőt a Gyermekszínházban szervezték meg és a hazai csapat mellett az adai, az óbecsei, a magyarkanizsai és a csókai gyerekek is versenyeztek. Tomislav Petrović, szakmunkatárs, Közlekedésbiztonsági Ügynökség: „Az egész projektet úgy képzeltük el, mint valamilyen kortársképzést. Az a célunk, hogy a gyerekek a gyerekektől tanuljanak a közlekedésről. Társalgás, játék és szórakozás mellett felújítsák a már meglévő tudásuk a közlekedésben való helyes magatartásról, de mindenképpen azokat a szabályokat sajátítsák el, amelyeket a megmérettetés előtt még nem ismertek.”

A legjobb csapatok június elején Kragujevácon a köztársasági szemlén találkoznak újra.

közlekedés
óvodások

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.