Ugrás a tartalomra

Holnaptól lehet pályázni a tartománynál sportpályázatokra

2024.01.31
14:51
2024.01.31
16:44
Forrás
Pannon RTV
Nyolc sporttal kapcsolatos témában ír ki pályázatot a tartományi sport- és ifjúsági titkárság február elsején.

Ezek egyebek mellett a sport fejlesztéséhez való hozzájárulás, a nemzetközi sportrendezvények, illetve versenyek megszervezése, a nők helyzetének megerősítése a sportban, valamint a fiatal- illetve egyetemista sportolók támogatása. Ezen a négy pályázaton összesen 130 millió dinárt osztanak szét, a legtöbbet a sport fejlesztéséhez való hozzájárulás pályázaton, amelyre mintegy 77 millió dinárt láttak elő. Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár ezzel kapcsolatban ismertette: a pályázatokra március elsejéig lehet jelentkezni, kivétel erre a sport beruházásokat illető kiírás, amelyekre április elsejéig lehet majd benyújtani a dokumentációt.

„Ami a tartomány sportlétesítményeinek építését, felszerelését és karbantartását illeti ez a legnagyobb pályázatunk a sportinfrastruktúra fejlesztésére. Erre 250 millió dinárt különítettünk el, ami mintegy 30 millióval több, mint amennyit tavaly előláttunk erre a célra. El kell mondanom, hogy az elmúlt három évben rendkívüli dolgokat valósítottunk meg. 153 projektet vittünk véghez, ami a sportinfrastruktúra fejlesztését illeti, amire nagyon büszkék vagyunk.”

sport
Rade Basta
pályázat

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.