Ugrás a tartalomra

Ingyenes lakással csábítanának orvosokat falura

2022.12.14
18:57
Forrás
Magyar Szó
Azon dolgozik az egészségügyi minisztérium, hogy a kisebb önkormányzatokban, illetve faluhelyen is legyen állandó orvosi ellátás, mondta Mirsad Đerlek.

Az egészségügyi minisztérium államtitkára a Kurirnak adott interjújában kifejtette, ehhez szükség van az önkormányzatok hozzájárulására, hiszen a fiatal orvosnak és a családjának meg kell oldani a lakhatását, vagyis ingyen orvosi lakásokra van szükség. Véleménye szerint az állam mellett az önkormányzatoknak is tenniük kell azért, hogy felélesszék a helyi közösségekben meglévő rendelőket, mert ezek többsége azért nem működik, mert nincs helyben egészségügyi dolgozó. Egyes helyi közösségek már rájöttek, hogyan tudják orvosolni a problémát. Mali Zvornik községi elnöke például azt ígérte, az önkormányzat fizeti majd annak az orvosnak a lakbérét, aki elvállalja az ottani munkát. Ez a község hat jól felszerelt rendelővel rendelkezik, ám nincs állandó munkaviszonyban dolgozó általános orvosuk. Đerlek a Covid–19 elleni küzdelemről is beszélt, és hogy a Covid-kórházak hamarosan új rendeltetést kapnak, a kapacitások egy részét a palliatív ellátásra fordíthatnák. Az államtitkár rámutatott, elkerülhetetlen az egészségügyi rendszer bizonyos területén a reform, változtatni kell az uniformizált díjaztatáson, nagyobb elismerést kell kapniuk azoknak, akik sokat dolgoznak és díjazni kell őket.

Mirsad Đerlek
falu
orvos
orvosi rendelő

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.