Ugrás a tartalomra

Iskolanapot ünnepelt a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium (videó)

2017.03.28
18:54
Iskolanapot ünnepelt a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
Iskolanapot ünnepelt a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium. Az intézmény minden évben tematikusan ünnepli meg fennállásának évfordulóját, idén a bábeli nyelvzavart választották. Szerető, Jó móka, Carpe diem! – csupán néhány szó, amely a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium egyik falát díszíti. Ezek az intézmény diákjainak, munkatársainak és vendégeinek a kedvenc szavai. A fal szinte egy nyelvi kavalkád, németül, angolul és latinul is találhatóak rajta szavak. Kiss Anetta, tanuló, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „A barátság szót választottam és ezt is írtam fel, mert szeretem a barátaimat, szeretek barátkozni és az egész iskola hangulatában benne van a barátkozás.” De nem csak ezzel készültek az iskolanap alkalmából. A rendezvénynek a kedvenc szavak fala mellett több állomása is volt. Ilyen volt az élőszavak terme. Oszlánszki Áron, tanuló, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „A nyelv úgy működik mint egy ajtó és annak a zára, minél több kulcsunk van, annál több ajtót tudunk kinyitni és több tudást is tudunk ezáltal szerezni és összegyűjteni.”



A gimnáziumban a német és az angol mint fő nyelvek mellett, szerbet, latint, spanyolt, franciát és természetesen a magyart is tanulják. Jankó Emese, tanuló, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „Számomra a nyelvek már kiskorom óta nagyon fontosak voltak, ugyanis először a szerb nyelvet tanultam meg. Utána is minden nyelv érdekelt. Szerintem egy ember, ha minél több nyelvet tud annál sokszínűbb és annál jobban beilleszkedik mindenféle környezetbe.” Következő állomásként a díszteremben szerveztek ünnepi műsort. Ezzel is megpróbálták bemutatni a nyelvi sokszínűséget, vagyis a bábeli nyelvzavart, amely egyben az iskolanap témája is volt. Novák Attila, igazgató, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „Minden évben nehéz valami újat kitalálni. Most úgy gondoltuk, hogy itt lenne az ideje ismét a kezdetekhez visszanyúlni, hiszen eredetileg egy nyelvi gimnáziumként indultunk és a nyelvek kellene, hogy legyenek az elsődleges fókuszban a gimnáziumunkban. Ezért gondoltuk, hogy akkor erre a témára építjük az idei iskolanapunkat és így valahogy a sok nyelv, a soknyelvűség. Valahogy a Bábel adta magát.” A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium 2003 óta működik. Az oktatás magyar nyelven folyik általános és nyelvi szakon.
Szabadka
iskolanap
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.