Ugrás a tartalomra

Jó hír a kisnyugdíjasoknak (videó)

2017.03.03
13:45
A szerbiai nyugdíjasok ingyenesen vehetik igénybe a gyógyfürdőket
A szerbiai nyugdíjasok ingyenesen vehetik igénybe a gyógyfürdőket. A Nyugdíjbiztosítási Alap felhívása szerint azok a nyugdíjasok jogosultak erre, akik valamilyen betegségük miatt gyógykezelésre szorulnak. A jelentkezéseket március 15-ig kell átadni a helyi nyugdíjas egyesületeknél. A nyugdíjasok tíz napot ingyenesen tölthetnek el Szerbia 25 gyógyfürdőjének egyikében. A Nyugdíjbiztosítási Alap felhívása szerint azok a betegséggel küzdő nyugdíjasok jogosultak, akiknek a juttatáson kívül nincs más bevételi forrásuk és nem vették még igénybe ezt a szolgáltatást. Filipović Radovanka szabadkai nyugdíjas már a jelentkezési lapjával érkezett a helyi egyesülethez. Filipović Radovanka, nyugdíjas, Szabadka: „Én mentem 2010-ben is és most is szeretnék menni, mert van olyan szabályozás, ami szerint öt évnek el kell múlnia, hogy ismét jogod legyen átadni a jelentkezésed betegség miatt, mert betegség alapján választják ki, hogy melyik gyógyfürdő felel meg.” nyugdijas gyogyfurdo 2 A legtöbb nyugdíjasnak nagy segítséget jelent az ingyenes rehabilitáció lehetősége. Amennyiben szükséges kísérő jelenléte is, a pályázat szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap fedezi a kísérő személy költségeit is. Zagorac Petar, nyugdíjas, Szabadka: „Én csak nyolc hónapja vagyok nyugdíjas, és hallottam erről, és eljöttem érdeklődni a feltételekről. Ha lehet akkor elmennék, de először megnézem, hogy milyen papírokat kell beszereznem. Szívesen elmennék tíz napra ha lehetne, csak a feltételeket akarom megtudni. A feleségem nem dolgozik sehol sem, így nem lenne miből mennünk.” A Nyugdíjbiztosítási Alap a rehabilitációt, valamint az utazás költségeit is megtéríti.



Berkes Béla, a Szabadkai Nyugdíjas Egyesület alelnöke elmondta, hogy irodájukban folyamatos az érdeklődés az ingyenes rehabilitáció feltételei felől. Berkes Béla, alelnök, Szabadkai Nyugdíjas Egyesület: „Három nappal ezelőtt már megjelent a hirdetés, vagyis a pályázat, hogy lehet pályázni a nyugdíjasoknak akik az utóbbi öt évben nem használták ki ezt a rehabilitációt. Ehhez a feltételek azok, hogy nem haladja meg a nyugdíjának az összege a 23 900 dinárt, egy orvosi bizonylat kell és milyen betegség miatt fogja küldeni a komisszió a kedves nyugdíjast, az utolsó csekk és az igazolvány kell.” Vajdaságban több mint 400 ezer nyugdíjas van. Szabadka községben 35 ezer, Zentán 15 ezer, Zomborban több mint 20 ezer nyugdíjas van nyilvántartva. Azok a nyugdíjasok akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, azoknak a helyi nyugdíjas szervezeteknél kell jelentkezniük március 15-ig.
ingyen
nyugdíjas
Gyógyfürdő

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.