Ugrás a tartalomra

Jön a kánikula

2012.08.03
16:06
A következő napokban ismét afrikai hőség éri el térségünket
A következő napokban ismét afrikai hőség éri el térségünket. A hétvégén 35 fok felett alakul a napi csúcshőmérséklet. Hétfőn akár 39 fokot is mutathatnak a hőmérők. A szakemberek azt mondják, a napokig tartó forróság mindenkinek megterheli a szervezetét, korosztálytól függetlenül. A hőséget rendszeres folyadékpótlással tudjuk elviselni. Egy felnőttnek legalább három liter vizet vagy más cukor és alkohol mentes üdítőt kell fogyasztani naponta. Az UV sugárzás is erős lesz a következő időszakban, akár 15 perc alatt is leeghetünk. Aki teheti 11 és 15 óra között ne töltsön sok időt a szabadban – mondta dr. Aleksandar Evetović orvos. „A víz fogyasztás legyen ebben az időszakben az elsődleges, még ha elfelejtünk enni is, az nem akkora baj, mintha nem fogyasztanánk elég folyadékot” – emelte ki az orvos. Kovács Géza meteorológus szerint a következő napokban igazi kánikulára van kilátás. Helyenént kisebb záporok, akár zivatarok is előfordulhatnak.



„Július elején volt az első ilyen erős hullám, ez lesz a második. Amikor arra gondolunk, hogy hőség, azt értjük, hogy 35 fok felett lesz a napi csúcshőmérséklet. Hétfőn akár 39 fok is lehet” – mondta az időjós. A következő napokban 35 Celsius fok felett alakul a napi csúcshőmérséklet. Enyhülésre keddtől számíthatunk. Az előrejelzések szerint a következő néhány napos hőség augusztus közepén lesz.
Kovács Géza
hőség
Aleksandar Evetovic

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.