Ugrás a tartalomra

Karácsony napja van

2020.12.25
06:55
Forrás
Pannon RTV
Karácsonykor a keresztény világ Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli.

December 25-tel véget ért a négyhetes adventi időszak. A karácsony húsvét után a legnagyobb keresztény ünnep. Ezen a napon világszerte ünnepi szentmisén vesznek részt a hívek, mely után összegyűlik a család, a rokonság, hogy elfogyasszák a karácsonyi ebédet vagy vacsorát. A magyaroknál a családi együttlét általában 24-e estéje, szenteste, míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.

A kereszténységnek a húsvét mellett ez a második legnagyobb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. A karácsonyt, az Úr születését a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház január 7-én tartja. A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által az 5. században kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja. A magyar karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio, a megtestesülés, más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun, azaz az átlépő igenév. Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent, az Úrjövet, ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. Az ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdődik, amelyen régen virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. 

A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus, vagyis az Ige örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise mindezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban a betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területről terjedt el, a magyar karácsonyfák ma már elmaradhatatlan dísze, a szaloncukor csak a 19. század elején jelent meg hazánkban. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.

karácsony
december 25.

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.