Ugrás a tartalomra

A kert gondozása reggelente az első dolga a 107 éves Ilonka néninek

2021.10.17
13:36
2021.10.17
16:41
Forrás
Pannon RTV
Szerényen kell élni, és keményen dolgozni - ezt üzeni a fiataloknak a 107 éves Ilonka néni, aki nemcsak Újvidék, de egész Szerbia legidősebb lakosa.

A helyi Mária Neve Nagytemplomban, szentmise keretében köszöntötték fel születésnapja alkalmából. A mise végén 107 szál rózsát kapott ajándékba.

Ilonka néninek két unokája, négy dédunokája, és egy ükunokája is van. Ritkán látja őket, mert Olaszországban, Londonban, Amszterdamban, Skóciában, és Magyarországon élnek. Egyik unokája, Bali Gábor, Budapestről jött haza, hogy felköszönthesse a százhét éves, ahogy ők nevezik "dédit".

Bali Gábor, Ilonka néni unokája: „Amikor az ember különböző városokban sétál, különböző épületeket lát, ahol ki van írva, hogy mikor alapították, az embernek mindig eszébe jut, hogy, a nagyi az előbb született, mint mielőtt felépítették ezt a műemléket. Mert az száznál szokott besorolás lenni, épület, vagy bármi, hogy műemlék jellegű, úgyhogy ő valójában mindig velünk van, meg mindenki anekdotákat mond a konyháról, négy-öt évvel ezelőtt mikor eljöttünk, az forog, hogy bocsánatot kért, hogy csak egy sütit csinált, mert, hogy fáj a keze, holott ugye vannak fiatalabbak, akik egyet sem csinálnak.”

Ilona néni 1914. október 15-én született Topolyán. Az 1930-as évek elején költözött Újvidékre. Varrónőként dolgozott. Százhét évesen egyedül sétál ki a piacra, főz, és gondozza a virágoskertjét, amire nagyon büszke. A kertben negyvenéves rózsabokrok, és hatvanéves tuja fák is vannak. Ilonka néni minden nap úgy fekszik le, hogy közben végigveszi a másnapi teendőket.

Kovács Ilonka, Újvidék: „Az az első dolgom, ha felkelek, hogy a kertet csinálom. Azt csinálom, kitisztítom, ami elhervadt levagdosnom, mindig van benne mit csinálni, ha akarja az ember, hogy rendben legyen, de én szeretem nagyon, hogy rendben legyen, semmi szemét, semmi ne legyen ott, ami nem oda való.”

A 107 éves Ilonka néni azt üzeni a fiataloknak, hogy próbáljanak meg minél szerényebben élni, és keményen dolgozni. Mint mondja, ő is ezen az értékek szerint éli az életét.

Kovács Ilonka
Újvidék
születésnap

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.