Ugrás a tartalomra

Kevesebb migráns tartózkodik Észak-Bácskában

2018.05.22
15:03
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
A horgosi lakosok többsége attól fél, hogy a termelőknek ismét meggyűlik a baja a bevándorlókkal, míg Hajdújáráson azokon a tanyákon, ahol eddig tartózkodtak, stábunk nem találkozott menekültekkel.

A horgosiak kevesebb bevándorlót látnak a faluban mostanában. Gulyás Antal, Horgos: „A faluban nemigen vannak, hanem kimennek a határba oda, ahol találnak tanyát vagy valamit, oda bemennek, és ott kárteveősködnek, meg minden. Tavaly is a gyümölcsösöket leszüretelték, betörtek, ablakokat, ajtókat feltüzelték.

A falu központjában nyugodtabb a helyzet, mint egy-két évvel ezelőtt. A migránsok legtöbbször csak a boltokba járnak vásárolni. Szolnoki Jolán, Horgos: „A termelőknél a földekben elég sok kárt okoztak már. Talán itt vannak kint a valamikori Bácska-birtokon. Talán 50-60 személy tartózkodik ott.”

A Bácska-birtokon kedden kora délután azonban mindössze négy-öt migráns tartózkodott, akik nem nyilatkoztak stábunknak. A Hajdújárási tanyákon már nem találkoztunk bevándorlókkal. Nemrég hagyták el ezt a területet. A helyiek elmondása szerint előző nap indultak el újra Magyarország felé.

Egy németországi török nemzetiségű pár a Szabadkához közeli faluban állt meg pihenni, mielőtt továbbindulna Németország felé.

Ferhat Arslan szerint legtöbben a félelem miatt menekülnek el Szíriából: „Az emberek Európában szeretnének élni, de nem hiszem, hogy egymillióan lennének. Szerintem sokan nem döntetnének így, ha ismét béke lenne Szíriában. Ha ismét béke lenne, az jó lenne az én országomnak, Törökországnak, Görögországnak, Bulgáriának, Szerbiának, Magyarországnak és mindenkinek.”

A hivatalos információk szerint egyébként Szerbiában jelenleg megközelítőleg 4-5 ezer migráns tartózkodik, az illetékesek szerint a legtöbbjük befogadóközpontban van elszállásolva.

migráns
Észak-Bácska
Horgos
Hajdújárás

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.