Ugrás a tartalomra

Kombit kapott az óbecsei Szociális Védelmi Központ

2020.02.12
15:54
2020.02.12
16:27
Forrás
Pannon RTV
Új, háromüléses és felhajtóval is ellátott kombit kapott az óbecsei Szociális Védelmi Központ.

A község rászorulóinak szánt, 27,5 ezer euró értékű járműt az Európai Unió támogatásával sikerült megvásárolni. Az Építsünk együtt! projekt keretében Szerbiában két év alatt több mint hét milliárd dinárt fordítottak a többi közt az önkormányzatok szociális infrastruktúrájának fejlesztésére.

Ivona Božović, igazgató, Szociális Védelmi Központ, Óbecse: „Úgy tervezzük, hogy a kombit azokra a szociális szolgáltatásokra fogjuk használni, amelyekről állandóan beszélünk, például a napi betegellátásra. Ami különösen fontos, és amire nagy az igény a közösségben az az, hogy a környező települések testi fogyatékossággal élő személyei vehessék majd igénybe. Azt gondolom, ez lesz az egyik legnagyobb jelentősége, mivel számukra így elérhetőbbé tudjuk tenni a városban lévő szolgáltatásokat.”

Óbecse
Szociális Védelmi Központ
jármű
Ivona Božović

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.