Ugrás a tartalomra

A Kosztolányi Gimnázium tantestületének reagálása

2016.06.03
18:47
A Magyar Nemzeti Tanács múlt pénteki ülésén a testület arról szavazott, hogy nem támogatja a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatójának, Varga Anikónak az újraválasztását
A Magyar Nemzeti Tanács múlt pénteki ülésén a testület arról szavazott, hogy nem támogatja a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatójának, Varga Anikónak az újraválasztását. Az indoklásban egyebek mellett elhangzott, az oktatási intézmény vezetője nem működik együtt kellő mértékben az MNT-vel, nem vesz részt a tanács által szervezett programokban, valamint magyarországi továbbtanulásra ösztönzi a fiatalokat. A tantestület ma tiltakozó nyilatkozatban reagált erre. Ezt 30 tanár írta alá. Kiemelik, megalapozatlanok a vádak és jogtalanul bélyegzik meg az intézmény dolgozóit. Arra buzdítják diákjaikat, hogy bátran kiálljanak igazukért, merjék kimondani véleményüket és gondolkozzanak kritikusan, utat mutatnak, de választani a diákoknak kell. A közleményben az is olvasható, hogy évekkel ezelőtt a Kosztolányi tanárai és az MNT közösen indította el a felvételi felkészítőt, de a múlt tanévben erre már nem kérte fel őket a tanács, és magyarázatot sem adtak - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumban.
Magyar Nemzeti Tanács
Szabadka
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
tantestület

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.