Ugrás a tartalomra

Kötelezővé teszik az informatikát az ötödik osztályban

2017.04.13
08:00
Szerbiában már a következő iskolaévtől kötelező lesz az informatika ötödik osztályban
Szerbiában már a következő iskolaévtől kötelező lesz az informatika ötödik osztályban. Az Oktatási Minisztérium javaslatára az oktatás és nevelés fejlesztésével foglalkozó intézet dolgozta ki az általános iskolai oktatás második ciklusára vonatkozó tantervet, a Nemzeti Oktatási Tanács pedig elfogadta az ötödik és a hatodik osztályra vonatkozó tervet. A hetedik és nyolcadik osztály számára azért nem vezetik be az új tervet, mert azok kapcsán még mindig túl sok az észrevétel. A tanterv az ötödik osztályok számára az informatika és számítástechnika mint kötelező tantárgyak mellett bevezet még két új tantárgyat, ezek pedig a műszaki és technológia, valamint az egészségügyi és testnevelés. Kötelező választható tantárgy marad a hitoktatás, a polgári nevelés és a második idegen nyelv, a többi választható tantárgyat pedig megszüntetik, illetve ezek szakcsoporti tárggyá alakulnak át. Nem lesz többé választott sport sem, amely eddig a testnevelés heti harmadik órája volt, a jövőben ugyanis az ötödikeseknek egy héten két tornaórájuk lesz, és másfél iskolai óra kötelező tanításon kívüli aktivitás. (Vajdaság Ma, kép: Pixabay)
terv
kötelező
ötödik osztály
informatika

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.