Ugrás a tartalomra

Közlekedésbiztonságról tanulhattak a diákok Magyarkanizsán

2023.09.22
13:21
2023.09.22
16:36
Forrás
Pannon RTV
18 kerékpárt osztottak ki a Magyarkanizsa községbeli oktatási intézmények diákjai és munkatársai között az Európai mobilitási hét keretén belül.

A programot Magyarkanizsa önkormányzata támogatta. A fiatalok egész héten át különböző programokon vehettek részt, péntek délelőtt pedig egy közlekedésbiztonsági előadást és a helyi Vöröskereszt jóvoltából elsősegéllyel kapcsolatos előadást is hallhattak a gyerekek.

Zoran Tomin, környezetvédelemmel megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „Ez egy bizonyíték, hogy európai értékeket mindenféleképpen be kell iktatni, egyre jobban Szerbiába, haladunk is abba az irányba, aminek én örülök. Kanizsa ossza ezeket az európai értékeket, ezt többféleképp is megmutatjuk, ez az akció is egy köztük.”

Magyarkanizsa
Európai mobilitási hét
közlekedésbiztonság

Most

15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 14:07

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 13:38

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.
13:22

Egységes fordítások Vajdaságban

Ezzel a címmel tartott fordítástudományi konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az előadók személyes tapasztalatokat osztottak meg egymással, valamint a vajdasági fordítástudomány aktuális kérdéseit is megvitatták.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.