Ugrás a tartalomra

Leállt a fűtés Zentán szombatról vasárnapra virradó éjjel

2018.12.03
12:44
2020.03.13
17:25
Forrás
Pannon RTV
Az illetékesek elmondása szerint éjszaka négy-öt óra hosszat nem melegítettek a fűtőtestek a lakásokban.

A hibát vasárnap délig sikerült kiküszöbölni, úgyhogy délután már ismét meleg volt a szobákban. Az önkormányzat hamarosan végleges megoldást találhat majd a problémára.
A távfűtésre kapcsolt lakásokban élők vasárnap reggel arra ébredtek, hogy a szobákban a kelleténél lényegesen hűvösebb van. A fűtőtestek néhány helyen langyosak voltak, de a legtöbb esetben már kihűltek reggelre.

Lajkó Matild, Zenta: „Annyi történt, hogy akkor bekapcsoltuk a melegítőt. Mást nem tehettünk. Ez most fordult elő, nem szokott sűrűn előfordulni. Ki lehetett bírni. Ennyi az egész.”

A zentai Homok lakótelepen a tömbházakban élők többsége észlelte a problémát. Elmondásuk szerint ez nem az első eset, hogy arra kelnek, hogy hidegek a szobák.

Tóth Mélykúti Verona, Zenta: „Mindenki föltalálja magát, ahogy tudja. Mindenki klímával, esetleg villanykályhával fűt. Erre már rá vagyunk állva. Nem tudom, hogyan fog ez így menni, de eléggé nehézkes a dolog.”
 

A problémát a cukorgyári gázkazán vízellátásáért felelős pumpája okozta, ami szombatról vasárnapra virradóra állt le, hangsúlyozta Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „A cukorgyárból történik a meleg vízzel való ellátása a rendszernek. A cukorgyár, mint tudjuk, csőd alatt van. Ott rendes karbantartás nincs. A kazánt az Elgas Közvállalat tartja karban. A vízellátás kapcsán az egyik szivattyú ment tönkre. Ennek a javítása vette igénybe a 4-5 óra hosszat. Addig a kazánt is ki kellett, hogy kapcsolják, és így nem volt meleg víz.”

Az új hőerőtelep beindítására várhatóan január elején kerül majd sor. Az összesen 14 megawatt teljesítményű hőerőmű üzembe helyezését követően a zentaiaknak várhatóan nem kell tovább aggódniuk a fűtéssel kapcsolatban - mondják az illetékesek.

Zenta
fűtés
Czegledi Rudolf

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.