Ugrás a tartalomra

Ma a 7. osztályosoké volt a főszerep a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében

2017.10.13
18:57
2017.10.13
19:49
Forrás
Pannon RTV
A diákok egy nyelvművelő kvízen mérték össze tudásukat.

A délelőtt folyamán egy tesztet írtak a tanulók. A 15 legsikeresebb diák juthatott be a nyelvművelő verseny döntőjébe, ahol villámkérdésekre kellett válaszolniuk.

Török Csongor, tanuló, Cseh Károly Á.I., Ada: „A közmondásoknak megadta a jelentését és nekünk el kellett mondani, meg a vicces jelentését is megadta, és azt is. Adott ilyen össze-vissza szavakat, és abból ki kellett találni egy sportnak a nevét. Volt olyan, hogy mondott egy szavat és annak meg kellett mondani a párját, pl., hogy lóti-futi.”

A versenyzők szerint fontos, hogy ilyen és ehhez hasonló megmérettetéseken részt vegyenek.
Árok Annak, tanuló, Jovan Jovanović Zmaj Á.I., Magyarkanizsa: „Ha a tanulók ilyen versenyeken vesznek részt, akkor bővíthetik a szókincsüket, és szebben ki tudják fejezni magukat. Én már voltam helyesírási versenyen, de ilyen típusúból ez az első.”

 

A mai diákokra nagy hatással van a média, a trágár beszéd és szleng - mondják a tanárok. Szerintük a magyar nyelvet oktató pedagógusok számára nagy feladat az, hogy megtanítsák a diákoknak és megszerettessék velük az egyébként nem annyira közkedvelt anyanyelvet.

Szűcs Budai Engelbert, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Óbecse: „Ma már, ahogyan azt az előbb belefűztem, beszélnek, hogy angolul kell tudni, meg németül, meg különböző idegen nyelveket, mert akkor tudnak megmaradni. Igen, kell tudni. Én is azon vagyok, hogy több nyelvet ismer több ember, de igazán az anyanyelvét kell, hogy ismerje. Na, már most ez kevésbé jellemző a gyerekekre. ”

A versenyen az általános iskolás kategória nyelvművelői pályázatának eredményeit is kihirdették.

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok
vetélkedő
magyar nyelv

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.