Ugrás a tartalomra

Mesterkurzus a Szabadkai Zeneiskolában

2018.05.04
17:07
2018.05.04
17:36
Forrás
Pannon RTV
Maczkó Mária magyarországi népdalénekes Galga menti mesterkurzust tart a Szabadkai Zeneiskolában.

Az énektanfolyam két napig tart a bácskai településen. A kurzusra Vajdaság több pontjáról érkeztek a fiatalok, olyanok is, akik a Zeneiskola diákjai és olyanok is, akiket más úton hódított meg a népzene világa. Az elismert népdalénekesnek komoly kötődése van a szabadkai intézményhez, mivel egykori diákja, Csizmadia Anna népdalénekes is itt tanult.

Maczkó Mária, népdalénekes: „Ugyanazt a sorsot látom Annában, amit én is folytatok, amit folytattam is, hogy amióta énekelek, azóta tanítok is. Meg kell osztani mindent másokkal, hiszen nem magunkért születtünk mi sem a Földre, és ezek a kincsek nem a mieink. Ezeket örökül kaptuk. Addig itt vagyunk, addig használhatjuk, de semmit nem vihetünk el magunkkal. Egy csodálatos közösségre találtam ma. Kisütött a nap, másként dobog a szívem, másként fúj a szél. Egyszerűen ragyognak a lelkek, és jó közöttük lenni. És hála a Csoóri Sándor-programnak, hogy megadta ezt a lehetőséget, hiszen a Csoóri-program keretében lehetek én is most itt.”

Szabadka
Szabadkai Zeneiskola
Maczkó Mária

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.