Ugrás a tartalomra

Mirović: Mérhetetlen a Karlócai Gimnázium hozzájárulása a szerbiai oktatáshoz

2018.11.01
18:40
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Mérhetetlen a Karlócai Gimnázium hozzájárulása a szerbiai oktatáshoz - jelentette ki Igor Mirović az intézmény alapításának 227. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Jelentős nap ez mind a gimnázium, mind pedig a szerbiai oktatás és történelem szempontjából - tette hozzá a Tartományi Kormány elnöke.

Az ünnepségen megnyitották a Konfuciuszról elnevezett tantermet, amelyet a kínai nyelv és kultúra tanulmányozására szánnak.

Igor Mirović azt is elmondta, hogy egy olyan törvény kidolgozásán dolgoznak, amely Karlóca kulturális örökségének megőrzését és az oktatás fejlesztését szolgálja.

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Kivételes örömmel töltött el bennünket a hír az államvezetés, a miniszterek kezdeményezéséről, miszerint Karlócán megkezdenék egyfajta gyakorlati központ, egy egyetemi központ létrehozását, ahol a legjobb egyetemi programokkal külföldi hallgatókat és a mi specializáción lévő legjobb hallgatóinkat is próbálnánk idevonzani.”

Karlóca
Karlócai Gimnázium
Igor Mirović
Konfuciusz

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.