Ugrás a tartalomra

Most 48, két év múlva 60 ponttal lehetne eggyel feljebb lépni

2012.09.27
18:00
A felsőoktatási törvény módosításáról folyt ma vita a szerbiai parlament ülésén
A felsőoktatási törvény módosításáról folyt ma vita a szerbiai parlament ülésén. A törvény módosításának elfogadása lehetővé tenné, hogy a 2011/2012-es év folyamán 48 pontot összegyűjtött hallgatók is beiratkozhassanak a következő évre. A hallgatóknak jövőre legkevesebb 50, két év múlva pedig a maximális 60 pontot kell összeszedniük ahhoz, hogy beírhassák a soron következő évet – nyilatkozta Žarko Obradović oktatásügyi miniszter.   Egyelőre nem lesz kevesebb vizsgaidőszak 2012.09.26. 18:25 Befejeződött az általános vita a Szerbiai Parlamentben a felsőoktatási törvény módosításáról. Žarko Obradović, oktatásügyi miniszter elmondta, hogy az idei és a következő évben megmarad mind a hat vizsgaidőszak, és csak két év múlva állnak át a négy vizsgaidőszakos rendszerre. A ponthatárt ebben az évben még nem emelik, jövőre azonban várhatóan nem lesz elég a 48 pont a következő évre való beíratkozáshoz. A képviselőház a nemzetközi együttműködési szerződésekről is tárgyalt, a képviselők komolyabb vita nélkül fogadták el a javaslatokat.     Kevesebb vizsgaidőszak lesz (2012-09-15 - 17:30) Az eddigi 6 helyett ezentúl 4 vizsgaidőszak lesz a szerbiai egyetemeken. Az állami költségvetésen való tanuláshoz szükséges feltétel marad a mostani 48 pont. A felőoktatási törvény módosítására várhatóan csütörtöki ülésén tesz javaslatot a kormány. Ezután a parlament hozza majd meg a végső döntést.
oktatás
egyetem
felsőoktatűs
vizsga

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.