Ugrás a tartalomra

Működik a háziápolási és falugondnoki szolgálat (videó)

2016.11.22
06:20
Sok az olyan idős ember Vajdaságban, aki segítségre szorul
Sok az olyan idős ember Vajdaságban, aki segítségre szorul. A 2011-es népszámlálás adatai alapján Szabadkának mintegy 98 ezer lakosa van. Ennek egynegyede, vagyis megközelítőleg 24 ezer a 65 évnél idősebb. Többségük szerény körülmények között él. A legrosszabb helyzetben talán az egyedül élő nyugdíjasok vannak. A havi juttatás alacsony, a számlákat fizetni, a szükséges gyógyszereket pedig meg kell vásárolni. Emellett élelmiszerre is kellene költeni. Az ő segítségükre jött létre a házi ápolási és falugondnoki szolgálat. Sáros, latyakos határút. Ez az, amelyen Hoxa István házához el lehet jutni. A 78 éves ludasi lakos egyedül él egy tanyán. Nyugdíjat nem kap, csupán a bérbe adott kevés földjéből származó bérleti díjból fedezi alapszükségleteit. Áramhoz csak napkollektoron keresztül jut, és mivel a fúrott kútja beszakadt, ismerősök hordják neki az ivóvizet. A házban néhol nincs plafon, a kamra olyan mély és sötét, hogy már nem lehet lemenni, pedig ott van a burgonya. Hoxa István igen optimista, vidám ember. Ellátja magát amennyire tudja: „Én amit bírok, csinálom. Egy rakás fát széthasogattam tegnap és ma. Amit bírok széthasítok, amit nem bírok, dobom félre, várok valakit, hogy majd jön.”



Hoxa István is részese a Magyarország által is támogatott falugondnoki programnak. Némedi Normand hetente egyszer jár ki a tanyára. Segít, amiben tud, amit az egyedül élő férfi nem tud elvégezni. A falugondnok még 29 ember mindennapjait segíti Hajdújáráson, Ludason és Királyhalmon. „A szállításra van főleg nagyon nagy szüksége az embereknek, mivel nem tudnak egyedül érvényesülni, hogyha nem visszük el orvoshoz, kórházba, egészségügyi központokba. Általában nehéz és rossz körülmények között élnek. Soknak nincs családtagja, szegények nagyon, szociális segélyen élnek.” A programba főként azok kerülnek be, akik egyedül élnek, nincs családjuk, vagy a család maga is szociális eset. Ezek a személyek élelmiszert, tüzelőt, vagy anyagi segítséget kérnek. Házi ápolást pedig azok, akinek rossz az egészségi állapotuk - mondta Ric Gábor, a Caritas szabadkai igazgatója. „A Caritas Szabadka a házi ápolási és házi kisegítői szolgálatot Szabadkán, Zenta, Kishegyes, Magyarkanizsa és egy ideje Topolya község területén nyújtja. A falugondnoki szolgálat pedig 20 munkatárssal úgy emlékszem, hogy 37 önkormányzat területét fedi és mi még a házi kisegítői szolgálatunkkal megközelítőleg 500 idős embert látunk el, addig a falugondnoki szolgálat, az a húsz falugondnok megközelítőleg olyan 660-670 idős ember hétköznapjait segíti.” A Vajdasági Magyar Szövetségben két évvel ezelőtt fogalmazódott meg a falugondnokság szolgálatának felállítása. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a CMH iroda teremti meg a megfelelő anyagi hátteret és a Caritas is támogatja azt. Azok az emberek, akik egész életükben másokon segítettek, nehezen fogadják el azt a tényt, hogy most nekik van szükségük mások segítségére, így nehezebben fogadják el a házi ápolási vagy falugondnoki szolgálatot - mondta Ric Gábor. Azonban bárki, akinek szüksége van a segítségre, hívja a Caritast vagy pedig jelentkezzen a helyi falugondnokoknál.
idősek
szolgálat

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.