Ugrás a tartalomra

Nem kell tartani kényszerkikapcsolásoktól

2014.08.02
08:29
Nem lesznek kényszerkikapcsolások – ezt ígéri a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatója, Aleksandar Obradović
Nem lesznek kényszerkikapcsolások – ezt ígéri a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatója, Aleksandar Obradović. A vállalatvezető ellátogatott a kostolaci Drmno bányába. Az elmúlt néhány napban 230 liter eső esett négyzetméterenként, ezt a vízmennyiséget a rendszer nem tudta elnyelni. A szélsőséges időjárás okozta kár elhárítását várhatóan ma kezdik meg. A Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatója szerint a vállalat működését folyamatosan veszély fenyegeti, ezért kénytelen lesz alkalmazkodni az éghajlati változások okozta új helyzethez. Módosítani kell a befektetési terveken a Kolubarai Bányamedence egészében, hogy új vízlecsapolási rendszert hozhassanak létre. Az EPS vezetője elmondta még, hogy az áram piaci és eladási ára közötti különbözet miatt az elmúlt nyolc évben hatmilliárd eurót veszített a vállalat. Mindezek ellenére nem kell kényszerkikapcsolásokra számítani – tette hozzá a vállalat vezetője. (Vajdaság MA)

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.