Ugrás a tartalomra

Önkéntes tűzoltók találkoztak Palicson

2021.05.30
15:25
2021.05.30
16:33
Forrás
Pannon RTV
A rendezvény szervezője a szabadkai anyaegyesület volt, fővédnöke pedig a Previ Tűzvédelmi Kft.

Önkéntes tűzoltó találkozót tartottak ma Palicson a szabadkai, bajmoki, csantavéri és nagyfényi tűzoltó egyesületek részvételével.

Kovács Tamást még gyerekkorában ismertette meg a nagyapja a tűzoltók munkájával, és azonnal magával ragadta. Mint mondja, aratási időben van a legtöbb dolguk, avartüzeket, aratási tüzeket oltanak. Számára viszont a legnehezebb feladat, amikor a közlekedési baleseteknél kell segíteniük. „Ez önmagában egy hivatás, amit nem lehet munkaként végezni, hanem szeretni kell. A körülmények úgy alakultak, hogy hivatásos tűzoltó nem lehettem, viszont maradtam az önkéntes tűzoltóságnál, lassan már harminc éve.”

Az operatív csapatokban nők is vannak. Vezetőik szerint ugyanúgy helytállnak, mint a férfiak. Szili Ildikó édesapja példáját követte, de a férje, és a gyerekei is önkéntes tűzoltók. „Nem ritkán találkoztunk olyan esettel, hogy tűzhöz riasztottak bennünket, és azt a segítséget, amit mi nyújtunk, azt nem lehet pénzzel megfizetni. De van ennek szép jellege is, a szórakozás, az összejövetel, megyünk Magyarországra is találkozókra.”

Szabadka Város Tűzoltó Szövetsége felöleli a város területén működő összes önkéntes tűzoltó egyesületet. Juhász Vilmos elnök szerint a tagok száma felfelé ível, és egyre több a fiatal. „Ma egy rövid gyakorlat lesz, ami nem vérre fog menni, hanem a fiúk itt megmutatják, hogy mit tudnak, hol vétenek esetleg hibát, ami a versenyre szokott menni. Viszont a cél az, hogy gyakorolják, hogy amikor vonulásról van szó, ezeket a kapcsokat, tömlőket hogyan kell összekötni, hogy szabályos legyen, hogy bevetésnél ne legyenek különféle problémák.”

A Previ Kft. már 30 éve azon dolgozik, hogy a tűzoltóknak minél kevesebb munkája legyen, mégis összetartoznak, egyikük feladata a megelőzés, a másiké a beavatkozás – mondta a cég ügyvezető igazgatója. Ezért örömmel vállalták, hogy ennek az összejövetelnek a főtámogatói lesznek. Apró Zoltán: „Itt önkéntes tűzoltókról van szó, akik egy elcsépelt frázissal szólva ingyen és bérmentve teszik a dolgukat, és kockáztatják adott esetben a testi épségüket vagy az életüket egy-egy beavatkozásnál. Amit mi nagyon fontosnak tartunk, hogy ez valamilyen elismerésben részesüljön, és ahol tudjuk, támogatjuk őket a tevékenységük során.”

A gyakorlatok bemutatása közben már készült a bográcsos pörkölt, ugyanis a találkozó közös ebéddel folytatódott.

tűzoltók
önkéntes tűzoltó

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:36, Frissítve: 19:25

Advent a faluban

Ünnepi műsorral és kirakodóvásárral várták az Advent a faluban elnevezésű rendezvényre a királyhalmiakat vasárnap délután. Az eseményen zsúfolásig megtelt a kultúrház.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.