Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: Pásztor nem csak remélte és hitte a nemzetek közötti megbékélést, tett is érte

2023.11.04
14:43
2023.11.19
11:56
Forrás
Pannon RTV
Mint pásztorát vesztett nyáj, úgy állunk most itt, lehajtott fejjel és nehéz szívvel, szerbek és magyarok, anyaországi és külhoni magyarok - Kárpát-medencei, anyaországi és vajdasági magyarok - ezzel kezdte búcsúztató beszédét Orbán Viktor.

Pásztor István katonaként élt, katonaként harcolt és katonaként is ment el. Most a bajtársunknak kijáró tisztelettel búcsúzunk tőle - folytatta beszédét a magyar miniszterelnök. Kiemelte, ő volt az első, aki nem csak remélte és hitte a nemzetek közötti megbékélést, hanem tett is érte.

„Pásztor István elnök úr nem csak nagyszerű fegyvertárs volt, hanem igaz barát is. Időtlen idők óta ismertük egymást. Emlékszem, 2010 májusában ő volt az első hivatalos látogatóm a miniszterelnöki eskütételt követően, és ez nem volt véletlen. Nem is tudom, hogy ő támasztott-e meg bennünket, vagy mi támasztottuk meg őt éppen akkoriban, de jól emlékszem a közös felelősség nyomasztó súlyára. Pásztor István nemcsak sajátjaiért, a vajdasági magyarokért viselte ezt a felelősséget, hanem az egész magyar nemzetért. Felelősséget érezni az egész nemzetért olyan küldetés, amelyet ma már kevés nép fiai értenek. Nehéz gúnya ez, de viselni kell, mert a magyarokra ezt szabta a jó Isten. Különösen is nehéz gúnya ez, ha valaki a kisebbségi magyarság tagjaként vállalja. Jól ismerjük magunkat, összefogásra és közös cselekvésre bírni a sokszínű, sokarcú, önállóságára kényes magyarokból álló sokaságot igazi embert próbáló feladat."

Orbán Viktor közösségi oldalain is elbúcsúzott Pásztor Istvántól. Azt írta, „Pásztor István megmutatta nekünk azt az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak. Hűek leszünk örökségéhez. Isten nyugosztalja!"

Pásztor István temetése
Pásztor István
Orbán Viktor

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.