Ugrás a tartalomra

Ösztönzik a gyermekvállalást júliustól

2018.05.22
12:40
2021.08.11
17:38
Forrás
Pannon RTV
A gyermekvállalás ösztönzése érdekében tíz éven keresztül, minden harmadik gyermek után havi 12 ezer, míg minden negyedik gyermek után 18 ezer dináros juttatást kapnak a családok.

Ezt jelentette be Slavica Đukić Dejanović népesedéspolitikával megbízott szerb tárca nélküli miniszter. Hozzátette: továbbra is támogatják a mesterséges megtermékenyítést, azoknál az anyáknál, akik már egyszer ilyen módszerrel szültek gyermeket, mivel további három alkalommal próbálkozhatnak az állam költségén.

A gyermekvállalást serkentő intézkedéseket július 1-től kezdik el alkalmazni. Ennek értelmében a harmadik gyermek után havi 12 ezer dinárt, a negyedik gyerkőc után pedig havi 18 ezer dinárt kapnak a szülők tíz éven keresztül. A pénzügyi támogatásra azok a szülők jogosultak, akiknek az idén született a harmadik vagy a negyedik gyermeke.

A szabadkai Gogolák családnak 6 hete született meg a harmadik gyermeke. Az ötéves Ádám és a négy esztendős Ida ottjártunkkor oviban volt, édesanyjuk Gogolák Bencsik Nóra pedig a család legifjabb tagjával, Katával volt elfoglalva. Hallott a július elsejétől életbe lépő hosszútávú családtámogatási rendszerről.

Gogolák Bencsik Nóra: „Minden jól jön. Tulajdonképpen azért elég sok kiadás van egy kisbabával. Pelenka, akkor utána ugye jön a kaja, amit kell neki venni, kis ruhák, erre arra. Úgyhogy, a kiadásokban mindenképpen segít, és minden jól jön, amit csak kapunk.”

Elmondása szerint azonban a szülőket semmiképpen sem csak az anyagi támogatás kell, hogy gyermekvállalásra ösztönözze. A legfontosabb a motiváció, hogy valaki nagycsaládos legyen, ami külön örömet és szépséget jelent. A harmadik és negyedik gyermekért járó támogatás pedig a szülők anyagi megterhelésén enyhít - tette hozzá a fiatal anyuka.

Kunyi Farkas Klaudia, a szabadkai Anahitas egyesület elnöke kismamatornát tart a várandós ifjú hölgyeknek. Az utóbbi időben egyre több a munkája.

Kunyi Farkas Klaudia, elnök, Anahitas a Nők és a Kismamák Gondozója Egyesület, Szabadka: „Mostanában több a várandós kismama, hála a jó Istennek, többen vállalnak gyereket. és ahogy így beszélgetünk a foglalkozások és a kismamatorna során, elmondásuk alapján vállalnának még második és harmadik gyereket is, ami viszont nagyon jó hír.”

A gyermekvállalást ösztönző intézkedések alapján folyósított támogatások a szakember szerint is pozitív eredményt hozhatnak, hogy minél több gyermek szülessen.

Slavica Đukić Dejanović népesedéspolitikával megbízott szerb tárca nélküli miniszter kiemelte: ezek az intézkedések közvetlenül enyhítik a harmadik és negyedik gyermek felnevelésének gazdasági vonatkozásait.

Slavica Đukić Dejanović, népesedéspolitikával megbízott tárca nélküli miniszter, Szerbia: „Mert 10 éves korukig, minden hónapban az előlátott támogatás összege 12 ezer dinár minden harmadik gyerek és 18 ezer a negyedik gyerek után. Ha egy anya rövid időn belül hozza világra harmadik és negyedik gyermekét, akkor 30 ezer dinárt kap, hogy a harmadik és negyedik gyerek életszínvonala olyan legyen, mint a korábban születetteké.”

gyermekvállalás
Slavica Đukić Dejanović

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.