Ugrás a tartalomra

Pál Károly megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét (videó)

2016.12.18
06:17
Kitüntették Pál Károlyt
Kitüntették Pál Károlyt. Több évtizedes kulturális és politikai tevékenységéért Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta a Feketics Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnökének. Az elismerést a szervezet ünnepi évzáró műsorán vehette át Pál Károly Bácsfeketehegyen. „Én kívánom, hogy továbbra is jó egészségben tevékenykedj a vajdasági magyar közösségért és a feketicsi magyar közösségért. Szívből gratulálok. Engedd, hogy átadjam a kitüntetést” - ezekkel a szavakkal adta át Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete Pál Károlynak a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A díjat Áder János, Magyarország köztársasági elnöke ítélte oda a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnökének. Pál Károly hangsúlyozta: nagyon sokat jelent számára ez a kitüntetés, de a díj az egész közösséget illeti. Mindenkit, akivel 4 évtizedes pályafutása során együttműködött. „Az összefogás, az itt maradás, a jó akarás az, ami előre vihet bennünket. Úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy nem felhőtlen az életünk, úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, hiszen, annyi sok rosszon átmentünk az elmúlt időszakban, évszázadokban. De mindig talpon maradtunk, és erősebbek lettünk.”



Azt kívánom, hogy a magyar közösségnek Vajdaságban és Bácsfeketehegyen is legyen biztos a jövője - tette hozzá Pál Károly. „Valahogy arról szól, amiért én kaptam ezt a kitüntetést. Arról, hogy tennünk kell azért, hogy itt maradjunk.” Az elismerést a Feketics Művelődési Egyesület ünnepi évzáró műsorán nyújtották át. Az esten meghitt karácsonyi énekek is felcsendültek, a kis tehetségek körtáncot jártak. Jelen volt több közéleti szereplő, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke, illetve Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
Áder János
Pál Károly
érdemkereszt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.