Ugrás a tartalomra

Pazaroljuk az élelmiszert

2018.10.24
10:35
Forrás
021.rs
Minden évben 35 kilónyit dobunk ki.

250 ezer tonna – ennyi élelmet dobunk ki évente Szerbiában. A kukában végzett élelmiszer harmada a háztartásokból származik – közölte az újvidéki székhelyű Élelmiszertechnológiai Intézet. Minden egyes lakos évente 35 kilogramm élelmet juttat a hulladékgyűjtőkbe, vagyis 20 ezer dinárt egyszerűen kidob az ablakon. Ennek a pénznek legalább a felét meg tudnánk spórolni, ha megfelelően raktároznánk az élelmet és jól megterveznénk a vásárlásainkat. A kidobott élelem másik fele valóban kukába való – ilyen a tojáshéj, a csont, a gyümölcsmag.

élelmiszer
szemét

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.