Ugrás a tartalomra

Porfirije pátriárka: imádkozzunk a békéért

2023.04.16
10:29
Forrás
Pannon RTV
A hívő nép békéért szóló imája erősebb minden fegyvernél - hangsúlyozta Porfirije szerb pátriárka húsvéti üzenetében. Koszovó kapcsán azt mondta, hogy annak elidegenítése Szerbiától elfogadhatatlan lenne. Mindenkit imádságra buzdított.

A hit ereje és a szerb nép őseinek imája egykor átvezette a szerbeket a történelem minden nehézségein – mondta Porfirije pátriárka. Ezért húsvéti üzenetében most is arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a békéért, illetve Koszovó megőrzéséért.

„Fogjunk össze és szaporítsuk imáinkat a békéért, Koszovónk megőrzéséért Szerbiában, szent helyeink megőrzéséért. Egyesüljünk és sokszorozzuk meg imáinkat népünk békés életéért, legyenek azok bárhol.”

Porfirije húsvéti üzenetében kiemelte, egyháza imádkozik a békéért Ukrajnában.

„Imádkozzunk az ukrajnai békéért, az azonos hitű és vérű testvérek közötti szenvedés és konfliktus megszüntetéséért. Azért, hogy az ellenségeskedést és a haragot a barátság és a szeretet váltsa fel.”

Mindemellett üzenetében a szerb nyelv, a cirill írásmód megőrzésére is felszólított, mert, mint fogalmazott, ezeken épült fel a szerb kultúra.

Porfirije pátriárka
húsvét

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.