Ugrás a tartalomra

Segítenek, hogy a szerb nyelv ne jelentsen nehézséget

2023.07.03
12:09
2023.07.03
16:43
Forrás
Pannon RTV
Intenzív szerb nyelvi tanfolyamot szervez a Magyar Nemzeti Tanács Vajdaság hét településén.

A képzés három hétig tart, ez idő alatt 80 órán vehet részt a több mint 70 harmadik osztályos középiskolás diák. A kurzus július 3-tól 21-ig tart.

A zentai középiskolások a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdték meg az órákat. A tanulók célja, hogy a szerb nyelvet minél jobban elsajátítsák, ezáltal pedig Szerbiában könnyebben tudják folytatni tanulmányaikat. Bakos Viola: „Az alapokat az általános iskolában elsajátítottam, de mivel Szegeden tanultam tovább, ezért sok minden kiesett, és ezt most szeretném feleleveníteni.”

A tanfolyam ideje alatt szakképzett pedagógusok oktatják a diákokat. A felkészítő tanárok többsége nem először vesz részt a kurzuson. Juhász Csontos Krisztina szerb nyelvtanár már harmadik alkalommal tanítja a középiskolásokat. „Főleg a beszédkészség fejlesztése és a kommunikáció fejlesztése a kurzus célja, hogy egyfajta bátorítást adjunk a gyerekeknek, hogy merjék használni a szerb nyelvet.”

A Magyar Nemzeti Tanács az ösztöndíjprogram keretében már 2012 óta szervezi meg az intenzív szerb nyelvi tanfolyamot. Ennek köszönhetően a szerbiai felsőoktatási intézményekbe felvételizők szerb nyelvtudását magasabb szintre tudják emelni. Ebben az évben a harmadikos középiskolások a célcsoport. Fremond Árpád, elnök, MNT: „Két hétig intenzíven, helyben tudnak a fiatalok előadásokat hallgatni, illetve tanulni, és utána egy hetet az Európai Kollégiumban tudnak eltölteni. Egyrészről ez azért is jó, mert megismerik a várost és megismerik a kollégiumot. Talán megpróbáljuk őket még inkább odacsalogatni, hogy ott folytassák a tanulmányaikat, de a lényeg az, hogy utána egy oklevelet tudnak majd kapni.”

A tanfolyam lebonyolításában a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény is részt vesz. Sarnyai Károly, igazgató, Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, Magyarkanizsa: „A nyelvi képzések olyan tapasztalatot adtak az intézményünknek, amire lehet építeni és reméljük, hogy ezt a programot is teljes mértékben a Magyar Nemzeti Tanács elvárásainak megfelelően fogjuk megszervezni.”

Zenta mellett idén Adán, Szabadkán, Óbecsén, Topolyán, Temerinben és Magyarkanizsán is megszervezik a szerb nyelvi képzést.

szerb nyelv
felzárkóztatás
Fremond Árpád
oktatás
továbbtanulás

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.