Ugrás a tartalomra

Stefanović: Célunk a zéró tolerancia a nők elleni erőszak esetében

2018.11.24
14:43
2024.03.19
08:43
Forrás
Tanjug
Idén több mint 23 ezer sürgős intézkedést hoztak a családon belüli erőszak miatt Szerbiában. Ebből csaknem 7 ezer esetben el kell távolítani az elkövetőt a lakásból - mondta Nebojša Stefanović.

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter részt vett a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából tartott konferencián Belgrádban, ahol kijelentette, a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló törvény lehetővé tette, hogy rövid idő alatt reagálhassanak és segítsenek az áldozatokon. Több mint 900 rendőrt képeztek ki, és további 450-et küldenek még továbbképzésre - mondta a szerb belügyminiszter.

Nebojša Stefanović, belügyminiszter, Szerbia: „Közös célunk, hogy elérjük a zéró toleranciát a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények esetében a társadalomban. Ez olyan közös cél, amit el kell, hogy érjük. Mi, hogy is mondjam, az elmúlt néhány évben tisztában lettünk azzal a ténnyel, hogy mennyire veszélyes az ilyen típusú erőszak. Továbbra sincs varázspálcánk, amellyel meg tudnánk akadályozni ezeket, mondhatnám, hogy az ilyen szörnyetegek rátámadjanak saját feleségeikre, barátnőikre, nővéreikre, anyjukra, a hozzájuk közel álló emberekre, akik az otthonukban vannak, közeliek számukra.”

Nebojša Stefanović
családon belüli erőszak
nők elleni erőszak

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.