Ugrás a tartalomra

A szabadságharcra emlékeztek Zentán (videó)

2017.03.13
08:59
Vasárnap emlékeztek meg Zentán az 1848–49-es szabadságharcról
Vasárnap emlékeztek meg Zentán az 1848–49-es szabadságharcról. A Felsővárosi temetőben megkoszorúzták a szabadságharc zentai áldozatainak állított emlékművet, majd a napot a Művelődési Házban rendezett alkalmi műsor zárta.    Az emlékműnél Pataki Tibor történész mondott beszédet, majd a zentai önkormányzat és a Községi Képviselő-testület tagjai, valamint Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja és a Magyar Nemzeti Tanács képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait. A megemlékezés a színházban folytatódott. A rendezvényen Zenta Község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte a 12 pont három legfontosabb szavát, az egyenlőséget, a szabadságot és a testvériséget, amelyek 169 évvel ezelőtt sokat jelentettek a forradalmároknak. Ceglédi Rudolf, Zenta Község polgármestere: „Ez lelkesítette őket olyannyira, hogy a túlerőben lévő ellenségtől sem riadtak vissza. Olyan hősök ők, akik nem nyerték meg a harcot, de mégis győztesek: kivívták a nemzet tiszteletét, és beírták nevüket a magyar történelembe.” A szabadságharccal egy olyan nemzet született, amely fenn tudott maradni napjainkig, és amelynek hitét, erejét, és a jövőben való bizakodását meg kell őriznünk. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „Azt hiszem, hogy ha ma üzenete van 1848–49-nek, a magyar forradalom és szabadságharcnak, akkor az, hogy egyben gondolkodni, egységben gondolkodni, egyetemes magyarságban gondolkodni, és annak a forradalomnak a tüzét, hitét és erejét továbbvinni, amely nemzetet szült, és amely ma is itt őriz bennünket a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban.”



Az eseményen jelen volt Hódmezővásárhelynek, Zenta testvérvárosának az alpolgármestere is, aki elmondta, az egykori forradalmárok hazafiassága a mai napig bennünk él, és ezt adta vissza a zentai megemlékezés. Kószó Péter, alpolgármester, Hódmezővásárhely: „A márciusi ifjaknak és a pesti polgárságnak a kiállása a magyar szabadság ügyéért minden egyes magyarnak legmélyebben a lelkében él. Ez a mai zentai előestje március 15-ének és ez a műsor, amit összeállítottak, fantasztikus volt. Igazán visszaadta azt a hangulatot, amit az egyetemes magyarságnak az 1848. március 15-e jelent.” A műsorban közreműködött a Cor Jesu Kamarakórus, az Ispiláng néptánccsoport, Krnács Erika előadóművész és Zsoldos Ervin verséneklő, valamint a hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója Zenta Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ.
Zenta
megemlékezés
szabadságharc

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.