Ugrás a tartalomra

Szállítottak át migránsokat Sidről Szabadkára? (videó)

2017.05.30
17:06
A híresztelésekkel ellentétben a szabadkai befogadóközpontba nem szállítottak át egyetlen migránst sem Sidről
A híresztelésekkel ellentétben a szabadkai befogadóközpontba nem szállítottak át egyetlen migránst sem Sidről. Ugyanakkor a szabadkai autóbusz-pályaudvar környékén az utóbbi napokban az emberek látni véltek kisebb csoportokat. Kedd délután 3 óra környékén a 32 fokos melegben a szabadkai befogadóközpont udvara szinte teljesen kihalt. Csak néhány gyerkőc játszadozik az udvaron. A többiek a hűvösben pihennek. A sidi befogadóközpontból az illetékesek szerint a szabadkai befogadóközpontba egyetlen egy migránst sem szállítottak át, mert a szabadkai egy tranzitközpontnak számít. Sőt, mivel telt ház van, csaknem 140-en tartózkodnak itt, innen is szállítottak át néhány migránst más szerbiai befogadó központokba.



Egy 20 év körüli afgán fiatalasszony is azt mondta, nem jöttek mostanában új családok a szabadkai befogadóközpontba. Elmondása szerint az itteni körülmények nem rosszak, de nem is jók. „Elég sok a probléma, már több mint 3 hónapja vagyunk itt a családjainkkal anélkül, hogy a nevünk a listára került volna, így még egy-két hónapot kell várakoznunk, hogy belépjünk Magyarországra.” szabadka_buszallomas A szabadkai buszállomás környékén a napokban láttak olyan bevándorlókat, akik a közeli parkban pihentek. Tóth Mária, Szabadka: „Az utóbbi napokban újra sok a migráns itt a buszállomás környékén. Jönnek, mennek, nem tudom mit csinálnak.” A Szabadkán tartózkodó migránsok többsége családjával szeretne minél előbb Magyarországra jutni, az afgán lány azt mondta, ő például ott is maradna.
Szabadka
migránsok
sid
befogadóközpont

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.